Mióta tinédzserek lettünk, mi sem bújhatunk ki a problémák alól. Magnus úgy nevelt minket, hogy érezzük a felelősség súlyát, ne próbáljunk a probléma alól kibúvót keresni. Elmondása szerint, a több, mint 400 leélt éve alatt, ez az első gyermeknevelési projektje és sok fiatal akadt már útjába, de ilyen rettenetesek, mint mi... Tudjuk, hogy csak szeretetből és poénból mondja. Nála jobb nevelőapát el sem tudok képzelni. Sohasem kivételezett egyikünkkel sem, egyenrangúként bánik velünk. Én nehezen illeszkedtem be a családba, mert szentül hittem, hogy átverés a szüleimmel történt tragédia. Max akkoriban gyakran áthívott a szobájába és Rafet is, akik játszottak, hülyéskedtek velem. Ha nem lettek volna ennyire befogadók, nem is tudom mihez kezdenék az életemmel. Egy idő után bandába álltunk, kitaláltuk az UNBREAKABLE csapatnevet, ami minket jellemez. Elkezdtük a közös tréningeket és kiképzést.
Voltak nézeteltérések is, hiszen amikor 10 éves lettem, Rafael a parabataiom szeretett volna lenni, de én őszintén visszautasítottam, mert akkoriban még nem akartam harcostársat. Rafe ekkor dühből belerúgott a bandánk szimbólumába, ami a falon lógott, ezzel hivatalosan is megtörve az UNBREAKABLE csapatunkat. Hónapokig egy szót sem szólt hozzám, Max pedig két tűz közé került. Magnus ekkor találta ki, hogy minden hétfő este leülünk a nappaliban és megbeszéljük a problémáinkat. Aznap elmagyaráztam Rafenek részletesebben, hogy miért nem akarom, hogy összekössük az életünket egy parabatai-rúnával. A szüleim elvesztésével egy darabot kitéptek a szívemből és nem tudnám elviselni, ha netán a parabataiomat is elveszíteném egy napon. Belehalnék. Furcsa, hogy 5 évvel később én álltam Rafe elé és tettem fel a kérdést, de azt válaszolta, hogy mi sosem leszünk Parabataiok. Nem indokolta meg a döntését.
Mai nap is egy hétfő este, így nyúzott arccal kibotladoztam a színes-csillámos nappaliba, ahol a többiek már társalogtak. Ahogy meglátták az arckifejezésemet, egyből elhallgattak és kíváncsian fürkésztek gondolván, mégis mi történhetett velem megint.
-Eddie pajti, mit műveltél? -szólt elsőként Max. Ő a legkíváncsibb ember a világon, ha már valamiről nem tud, esetleg utoljára értesül, nála kitört a III. Világháború. Szó szerint...egyszer átváltoztatott csincsillává, mert nem hívtuk el egy gyilkos buliba, ahol Falánk démonok uralkodtak, mindaddig, míg ki nem nyírtuk az összeset.
-Kivételesen engem zavart össze...egy lány. -lehunytam a szemeimet, mert valahol szégyelltem, hogy ez megtörtént.
-Tán csak nem szerelmes lettél? -vigyorgott a szemöldökét fel-le húzogatva Rafe.
-Miket beszélsz? -ütöttem nem túl finoman a vállába -Engem nem érdekel a szerelem, ezt jól tudod.
-Nos, akkor halljuk pontosan mi is történt. -nézett rám Magnus sárgás macskaszemeivel. Kiskoromtól kezdve lenyűgöztek a különleges, természetfeletti tulajdonságú emberek. Minden boszorkánymesternek vannak különféle testi tulajdonságai, melyeket a démonfelmenőtől örököltek. Maxnek sötétkék haja, kék bőre és rövid szarvai vannak, míg Magnusnak macskaszemei, Tessa Gray (aki különleges boszorkánymester, hiszen az édesanyja árnyvadász volt, apja démon) bele tud bújni bárki bőrébe, átváltozik akár még egy halott személlyé is. Megpróbált anyu és apu, de még Alec bőrébe is belebújni, hátha kitud deríteni valamit róluk, de valami ismeretlen, erős mágia miatt képtelenség. Elmondása szerint ilyen még sosem fordult elő vele.
Elmeséltem a hajnalban történteket, egyetlen részletet sem hagytam ki. Kezdtem a démonöléssel, aztán a vámpíros incidensre tértem ki, majd a Celinával folytatott beszélgetést elemeztem ki. Egyszer sem néztem a többiek szemébe a beszámolóm alatt, a kezemet mustráltam. Miután befejeztem, várakozással teli pillantást vetettem rájuk.
-Nem tudom min lepődjek meg jobban...azon, hogy Laura és Mina bajt kevertek...vagy azon, hogy megint lánnyal van dolgod. -szólt Max az állát simogatva, tettetett elmélkedéssel.
-Úgy látom, Kék Áfonyám a legfontosabb információt vontad le az egész történetből -kuncogott Magnus -bár engem jobban érdekel a lány származása. Látta a rúnáidat, valószínűleg angyali vér keveredik benne, esetleg tündér vagy bármi más. -fordította komolyra a szót.
-Azt nem tudom, miért gondolja, hogy a szüleim ölték meg az anyját? -ráztam meg a fejem hitetlenül.-Talán -szólt a beszélgetésbe Rafael -tud valamit Claryről, Jaceről és Alecről.
-Kizárt dolog -tiltakozott Max -az elhangzottak alapján még azt sem tudja, kik is valójában az árnyvadászok. Ha tudná, nem gyanúsítaná meg a történelem egyik legjobb árnyvadász-párosát gyilkolással.
-Maxnek igaza van -értett egyet Magnus -ez a kislány nem tudja mit beszél. Eddie, azt javaslom kerítsd elő és derítsd ki, kik a szülei, vagy milyen felmenőktől örökölte a látás képességét. -javasolta.
-Nyilván, meg azért rákérdezek, hogy hol álmodta ezt a mesét a szüleimről. -vágtam rá mogorván.
-Szóval gyerekek -csapta össze tenyereit Rafael -ne járassuk tovább a szánkat! Elmegyünk az Intézetbe tréningezni egyet? -kérdezte, mire egyszerre pattantunk fel.
-De csak, ha apu nyit egy portált. -vigyorodott el Max.
-Na arra várhattok szemtelen kölykök, ott a tömegközlekedés! -szúrta közbe Magnus.
Hiába noszogattuk, nem engedett ebből. Szerinte kezdünk ellustulni, majd pár hónap múlva tükör elé se merünk állni, mert a hasunk eltakarja a napot. Ezzel meggyőzött és kénytelenek voltunk metróra szállni. Igazság szerint szeretek metrón ülni, ilyenkor figyelem az embereket, megannyi furcsa jellemvonás, tekintetükből sok mindent le lehet szűrni. Amiért leginkább hálás vagyok az Angyalnak, azok a rúnák, mivel a halandók számára láthatatlanná is képes tenni az egyik. Ők nem látnak engem, csak én őket és ez egyféle izgalmat vált ki belőlem. Furcsa módon egész utazás közben kapkodtam a fejem, minden pillantásommal Celinát kerestem. Én is jól tudom, hogy esélytelen a jelenléte, mivel Los Angelesben lakik, de mégis eljátszottam a gondolattal....mi lenne, ha felszállna..
-Halihó -csettintgetett Rafe ujjaival az arcom előtt -ébredj fel Csipkerózsika, édes álmodból...megérkeztünk. -próbált humorizálni, de ma nem vagyok a partnere. Dörmögtem valami, hű de vicces-félét az orrom alatt és leszálltam.
Az idő borongós volt, éppen, mint a hangulatom. Esőcseppek hulltak szőke, kócos hajamba, elkezdtem futólépésben gyalogolni, Rafe és Max pedig kényelmesen tartották velem a lépést. A New Yorki Intézet hatalmas, a mondén szemek csak egy lepukkant, régi templomot látnak és őszintén sajnálom, hogy nem tudják megcsodálni ezt a művészi alkotást. Belülről jól ismerem, hiszen 6 éves koromig itt éltem. Számos hosszú folyosó található benn, markáns lépcső vezet az első emeletre, ahol sok szoba található. Az Intézetek elsődleges célja, hogy elszállásolják az aktuális városban tartózkodó árnyvadászokat. Minden Intézetnek vannak állandó lakói, akik egyben a vezetők is. Jelenleg Mark Blackthorn és Cristina Rosales a New Yorki Intézet vezetői. Akkor vállalták el ezt a pozíciót, amikor a szüleim eltűntek. Nem volt kérdés, hogy rájuk esett a választás, hiszen 19 éves koruktól kezdve itt éltek és anyuék megtanították nekik a vezetéssel járó feladatokat és teendőket.
Heti szinten járunk ide edzeni a srácokkal, de minden egyes alkalommal előtörnek az emlékek, a boldogság, de egyben szomorúság is. Máshogy is alakulhatott volna az életünk, felnőhettem volna itt, a szüleimmel és Cristináékkal, a kertben játszhattam volna Rafel és Maxel, elhoztam volna bemutatni a barátnőmet, akit szeretettel fogadtak volna..
Igen, így is alakulhatott volna, de a sors nekem más életet szánt. A mai napig nem tudom, mit vétettem és kinek, hogy ezt érdemeltem? Valószínűleg ez sosem derül ki.
Az Intézetek ajtaját erős mágia védi. Csak az angyalvérűek érintésétől tárul ki. Azért hasznos, mert se démonok, se alvilágiak nem jutnak be. Van egy része az Intézetnek, menedéknek hívják, ahová vámpírok, vérfarkasok és tündérek is betudnak lépni. Általában erre tárgyalás esetén kerül sor.-Mi lesz már? Nyitod, vagy nyissam én, álmodozó? -bökött meg Rafael. Ilyenkor úgy arcon vágnám, idegtépő néha a viselkedése. Kezemet az ajtóhoz érintettem, hallottam a zár kattanását és kinyílt előttünk a régi, sokat megélt, dupla szárnyú ajtó.
Egyenesen a tréningszobába mentünk, amihez tartozik egy fegyverszoba. Itt tudjuk kiválasztani a kívánt kardot, íjat vagy bármit, ami szükséges a gyakorláshoz. Magas és tágas helyiség az oktató terem, minden adott egy árnyvadász kiképzéséhez.
-Megkeresem drága oktatónkat. Ti addig ellesztek? -nézett ránk gyanakodva Max.
-Persze, bemelegítünk addig. -válaszolta Rafe, majd miután Max kilépett az ajtón, rám nézett.
-Eddie, mi a baj? Amiatt a Ce..Celi..
-Semmi és igen, Celinán jár az eszem, megállás nélkül. -fejem a falnak támasztottam -ilyen még sosem fordult elő velem.
-Ez a csaj teljesen megbabonázott. -nevette el magát Rafe, de szeretettel teli hanggal szólt -Én sosem hittem a szerelem első látásra dologban, de te meghiúsítottad a hitemet. -kacsintott. Elnevettem magam.
-Ez az egész azért furcsa nekem, mert a legtöbb lányt egy éjszakai kaland után leráztam, néha kettőig elmentem némelyikkel, de ez minden. Celina annyira más, lehet, hogy az ártatlansága miatt érzem ezt? -kérdezem kétségbeesett hangon. Most tényleg fontos volt Rafe tanácsa.
-Tudom mire gondolsz. Ő nem adná könnyen magát és kihívást jelent számodra, ami tetszik neked. -találgatott -Azt javaslom ne bántsd ezt a szerencsétlen lányt. Oké, abban egyetértek, hogy beszélned kell vele. De legyen ennyi. Ne csábítsd el, hogy aztán eldobd, mint a többit. Az elmondásod alapján ő egy becsületes lánynak tűnik. Őt is érte veszteség, ebben hasonlítunk rá. Viszont az érzelmeivel ne játszadozz.
Hosszasan elgondolkodtam Rafe szavain. Igaza van. Nem érdemli meg Celina, hogy kihasználjam és megbántsam, mert minden bizonnyal ez történne. Abszolút igaz, hogy benne is megtört valami, hosszú évekkel ezelőtt és ebben társra találtam a személyében. És imádom a kihívásokat, ő pedig nem adná olyan könnyen magát. Most már értem! Ezek állnak a háttérben, amiért annyit gondolok rá. Én, fafej meg azt gondoltam szerelembe estem? Hála az Angyalnak, hogy nem, és persze Rafaelnek, hogy ráébresztett az igazságra. Őszintén rámosolyogtam Rafere.
-Mióta értesz ennyire a szerelem tanácsadáshoz, tesóm? -öleltem át. Nem is tudom mit kezdenék a testvéreim nélkül, akik vér nélkül is bebizonyították, hogy igazi testvérként tekintenek rám.
-Nagyölelééés -ugrott ránk az épp belépő Max, ezzel a földre teperve mindannyiunkat.
-Na jól van öcskösök, ideje tréningezni. -tápászkodott fel elsőként Rafe. -Hol van Cristina? -kérdezte Maxtől.
-Csak Mark van itthon, Cristina és Tavvy átugrottak Los Angelesbe, mert fontos megbeszélnivalójuk akadt Emmával. Mark szívesen jönne segíteni, csak tudod, a papírmunka... -kacsintott cinkos mosollyal.
-Mindent értek. Cristina Emmával csajosan pletykál, Tavvy a bátyjának panaszkodik, Mark pedig Kierant várja az irodában. -szóltam, miközben a fejemet ráztam. Mindig akadt olyan kifogás, amiről leszűrtük az igazságot. Cristina és Emma régóta legjobb barátnők, mindig kerítenek időt egymásra. Tavvyt rosszul érinti, hogy a családja szerte él a világban, neki Julian a támaszpontja, akivel mindent megoszthat. Julian nevelte fel a testvéreit, ezért kötődnek úgy egymáshoz. Tavvy nem is emlékszik a szüleire, csak Julesra, aki 12 évesen szárnyai alá vette az összes testvérét és a Los Angelesi Intézetet is egyedül vezette. Példaképként tekintek Julian Blackthornra. Markról ne is beszéljünk, elmondása szerint a kapcsolati státusza bonyolult. Ezt sosem fogom megérteni. Cristina, Mark és Kieran (aki Tündérfölde Királya) egy párt alkotnak.
Vagyis inkább triót. Lényegében mindhárman szerelmesek egymásba. Néha hármasban vannak, néha kettesben. Most Kieran van soron.A többiek persze jót derültek a megjegyzésemen. Magnus szerint le sem tagadhatnám, hogy Herondale vagyok. Elég megszólalnom.
Ezt követően elkezdtük az edzést, Max az ütéserején dolgozott, mi pedig Rafaelel fegyver nélkül a szúrástechnikánkat fejlesztettük. Fontos része a kiképzésnek, mert így semmiképp sem ejtünk sebet a másikon és gyorsan berögzülnek egyes mozdulatok.
-Mutasd meg mire vagy képes, Herondale. -incselkedett Rafe. Tudja, hogy a vezetéknevem említésével összeszedem minden erőmet és a legjobbat hozom ki magamból. Így is lett. Kezemben lévő, láthatatlan szeráfpengémmel ügyesen mozogtam a "harctéren", Rafe alig tudta hárítani az ütéseimet és szúrásaimat.Ha démon lett volna, százszor halott lenne. Nem tagadom, ő is jó párszor kinyírt volna. Nagyon jó harcos lett belőle, vele gyakorolni kihívás is egyben, mert néha leköröz különféle kiképzésekben. Például tőrhajítással nem dicsekednék, mert 10 dobásból, 8 biztos a közepe mellé érkezik. Rafe 10-ből 10-et telibe talál, Max pedig a mágia segítségével céloz pontosan. Mindenkinek megvannak a maga nehézségei és erősségei. Nem az a célunk, hogy jobbak legyünk a másiknál, hanem, hogy együtt törjünk felfelé, nagyszerű harcosokká váljunk, teljes erőbedobással. Ezért szükséges rengeteg, de még annál is több gyakorlás. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, miközben láthatatlan pengémmel újra leszúrtam Rafet, aki a lendület hevében padlóra került. Mosolyogva a karomat nyújtottam, amit el is fogadott, majd felugrott.
-A technikád lenyűgöző! Megtanítod, amit az imént alkalmaztál? -kérte Rafe.-Persze, kövesd a mozdulataimat. -néhány perc alatt elsajátította és Maxen tesztelte, aki dühösen tápászkodott fel a földről.
-Te kis lopós. Magadtól nem döntöttél volna le a lábamról. -dühöngött félig nevetve.
-Nézd a jó oldalát. Van egy öcskösünk, aki megtanítja a titkos Herondale technikákat -karolta át Rafe a vállamat.
-Ezeket nem apámtól tanultam. Úgy érzem, a véremben van. -ráztam le magamról a bátyám karját.
Hangos csattanásra kaptuk fel a fejünket. Mindannyian az ajtóhoz rohantunk és kirontottunk rajta. Hamar kiderült, semmi ok az aggodalomra, csak Cristina és Tavvy érkeztek meg.
-Miért nem segít Mark a tréningezésben? -üdvözölt Cristina nem a megszokott módon, de azért megölelt sorban, mindannyiunkat.
-A papírmunka.. -vigyorodott el Rafe. Ennyi kellett, Cristina már szaladt is az irodába, mint akit kilőttek.
-Kieran itt van. -állapította meg Tavvy. -Végeztetek mára az edzéssel?
-Igen, befejeztük. Minden rendben az édes, egyetlen parabataiommal? -érdeklődtem, mert nem jelentkezett Laura a démonölő kalandunk óta. Tavvy a fejét fogva elnevette magát.
-Nem hagy nyugtot a szüleinek, mert valami buliba akarnak elmenni hétvégén Minával. Julian és Emma nem szívesen engedik, tekintettel arra, mennyire felelőtlen.
Ezzel egyet kell értenem. Az utóbbi időben sokszor kerültek bajba, többször tartották fogva őket a mondén rendőrségen. Rongálnak, verekedésekben vesznek rész és illuminált állapotban esnek haza. Semmi ellenvetésem ezek ellen, hisz én is éltem hasonló életmódot, és a mai napig visszakacsintgat néhány rossz szokásom.
Válaszolni készültem, amikor belépett az előtérben Mark, Cristina és Kieran.
-Üdvözöllek titeket ifjú nephilimek. -hajolt meg előttünk Kieran. -Örültem a találkozásnak, de már indulok is. Minden szépet nektek! -szólt, majd el is viharzott.
Meglepetten néztünk utána. Nos, ez a társalgás igazán bőre sikeredett.
-Ne haragudjatok Kieran Királyra, sürgős dolga akadt. -mosolyodott el Mark szeretettel a tekintetében. -Gyertek a nappaliba nyugodtan.
A fiúk letelepedtek Cristinával a tágas és kényelmes kanapéra, én pedig félrehívtam Markot beszélgetni.
-Nem akarok kertelni... Los Angelesben találkoztam egy nagyjából velem egyidős lánnyal, aki látta a rúnáimat és a szüleimet vádolta az anyja megölésével. Esetleg tudsz erről valamit? -Mark Intézetvezetőként tudhat bizonyos dolgokról és szoros kapcsolatban van a Los Angeles-i vezetőkkel is. Elgondolkodva pillantott rám, majd megrázta a fejét.-Segítenék, de nekünk New York a hatáskörünk, a helyi eseményekkel foglalkozunk. -nézett rám csalódottan. -Esetleg érdeklődj Emmáéknál, ők lehet tudnak mondani valamit ez ügyben. -kacsintott.
-Használhatom a portált? -kérdeztem. Minden Intézetben található egy portál, ami elvisz arra a helyre, amire épp gondolunk. Legalább egy képnek a szemem előtt lenni kell, hiszen, ha fogalmam sincs, hogyan néz ki a célhely, esélyes, hogy a semmi közepén találom magam. A portál abban az esetben elnyel és örökké odavész az ember. Az első utam portállal Angliába vezetett, csupán 5 éves voltam, anyuékkal mentünk látogatóba Tessa Gray boszorkánymesterhez és James Carstairs volt árnyvadász-néma testvérhez, na meg drága gyermekükhöz, Minához, akit a parabataiomnak szántak. De a dolgok másként alakultak. Szédülten értem át a portál másik oldalára, mert az adrenalin és félelem úrrá lett rajtam. Ezt az érzést nehéz leírni. Úgy érzed lebegsz és az ereid, a bőröd folyékonnyá válik, amely belevész a tengerbe. Első alkalommal idegen érzés, de minél többször utazunk portállal, annál jobban hozzá szokunk és még élvezni is lehet.
-Már mész is? -nézett rám szomorúan Mark. -Használd csak a portált, kérdezned sem kell. -Magnus elsősorban azért telepített a legtöbb intézetbe portált, mert így könnyebb veszély esetén elmenekülni. Másodsorban, a családjaink, barátok szerteszét élnek a világon, így egyszerűbb a látogatás.Diszkréten elköszöntem a többiektől, és már száguldottam is a portálszobába, ahol a szokásos, megnyugtató, zöldes fénysugár fogadott. Beléptem a színes fények közé, eközben lehunytam a szemeimet és hűvös borzongás futott végig az egész testemen. Teljes csend ölelt körül, majd meghallottam a madarak csiripelését. Egy pillanat elteltével a Los Angeles-i Intézet bejáratánál álltam. Hirtelen megcsapott a forró szellő, izzadságcseppek kezdtek gyűlni a homlokomon. New Yorkban hűvös és esős az időjárás, míg LA-ben forró és a nap ezer ágra süt. Ez az idő alkalmas az óceánparton sütkérezni és úszni, biztos tele van a part lazító mondénokkal.
Ez az Intézet is egy lepukkant, elhagyatott épület a mondén szemeknek, de valójában egy gyönyörű kupolás, oszlopsoros és boltíves bejáratú csodaépítmény, amely számos árnyvadásznak ad otthont.
Szokásos módon egy érintés az ajtóra és nyomban kitárult előttem. Az előtér berendezése otthonos, itt is megtalálható Raziel Angyal szobra. A készítője azt a pillanatot faragta ki, amikor Raziel kiemelkedik a Lynn-tóból, kezében a Végzet Ereklyéivel. Ezzel a szoborral tisztelgünk teremtőnk előtt és elesett hőseink tiszteletére állították fel őseink az Intézetekben. A falakon régi, dicső árnyvadászok képei lógnak. Még sosem figyeltem meg részletesebben ezeket az elnyűtt képeket, de most érdeklődve méregettem Grace Blackthorn és Christopher Lightwood önarcképét. 30 év körüliek lehettek akkor, de komor és szomorú a tekintetük. Kíváncsi lennék a történetükre, főleg, mert Alec egyik felmenőjéről van szó. Elmélkedésemből cipők kopogása zökkentett ki.
-Nocsak, nocsak. Ennyire tetszik az egyik ősöm? -Laura állt velem szemben, aki felhúzott szemöldökkel méregetett.
-Persze. Ha az 1900-as évek elején éltem volna, belém bolondult volna Grace Blackthorn és még feleségül is jött volna hozzám. -kacsintottam rá, szenvtelen mosollyal társítva. Laura elkomorult és megforgatta szemeit. Ilyenkor látszik rajta igazán, hogy nemrég lépett tinédzser-korba.
-Ne legyél ennyire szerény, kérlek. -nevette el magát és tárt karokkal felém indult. Viszonoztam az ölelését, ami számomra elég kínosan, túl hosszú ideig tartott, így szép finoman eltoltam magamtól. Csalódottságot láttam a szemeiben. Nem értem..
-Na és mi járatban? -váltott témát gyorsan, még mielőtt megszólalhattam volna.
-Keresek egy lányt. A neve Celina, eddig csak ennyit tudok róla. Rendelkezik a látás képességével és szeretnék beszélni vele. -elhadartam a lényeget, nem akartam részletezni vagy feleslegesen fecsegni, hisz nem azért jöttem.
Laura hosszasan elgondolkodott, majd így szólt: -Azt nevezem! Edmund Herondalenek a legfontosabb dolga, hogy valami hülye mondén lányt keressen, aki látta a rúnáit. Mindeközben egyre több démon lepi el a várost, vagyis a világot, te pedig, egy híres család fattya, mit sem törődsz a VALÓDI feladataiddal, amit Raziel Angyal ruházott rád. Ezért teremtett meg, ez az elsődleges dolgod. -csak úgy köpte a szavakat gondolkodás nélkül, arca eltorzult a dühtől.
-Laura... -már ott sem volt. Többet nem szólt, csak a cipője kopogását hallottam egyre halkabban.
-Ne is törődj vele. Nincs a legjobb passzban. -bukkant fel Emma pont ott, ahonnan Laura néhány pillanattal ezelőtt elrohant. -Szobafogságot kapott, amiért nem adott egész nap életjelet magáról. Juliannek és nekem túl sok fejfájást okoz. -rázta a fejét gondterhelten.
-Valahol sejtettem, hogy ilyesmi történt -válaszoltam, leginkább magamnak. -Igazából nem Laurát kerestem, hanem téged. -tértem a tárgyra. Leültünk a nappaliban, (ott csendes és nyugodt a környezet) és nekikezdtem a Celinával folytatott beszélgetés és találkozás ledarálásához. Részletesen beszámoltam minden egyes mozzanatról, hiszen bármelyik információ rejthet nyomot. Miután befejeztem, reménykedve pillantottam Emmára. Egyszer sem szólt a monológomba, figyelmesen hallgatott. Most azonban így szólt: -Bryan, az a szenvtelen vámpír ezzel kihúzta a gyufát. Még ma este beszélek vele a Menedékben. -mondta komoly tekintettel. -Köszönöm az információt, Eddie drága. Intézetvezetőként kötelességem megoldani a problémát.
-És mi a helyzet Celinával? -idegesen vártam a válaszra, mert végül is a fő téma ez lenne számomra, ezért jöttem ide.
-Őszinte leszek veled -nézett rám komolyan -az Intézetvezetők dolga, hogy biztonságban tartsák az aktuális várost a démonoktól. Az alvilágiakkal kötött Szövetségnek akadálymentesen kell működnie. Vegyük a történetedet példának. Bryan megszegte a törvényt azzal, hogy rátámadt arra a lányra, így kötelességem elszámolni vele. Meg kell tudom az okot, indokolnia kell a cselekedetét. Ha úgy ítélem meg, hogy jogosan próbálta megölni, mindenképpen felkeressük a lányt, de ha unalomból vagy éhségből akarta kiszívni a vérét, jelentenem kell Lily Chennek, aki a vámpírok képviselője a tanácsban. -hosszas csend következett.-Értem -szólaltam meg végül- ha nem tudsz segíteni, már itt sem vagyok. -álltam fel a kanapéról, indulásra készen.
-Sajnálom, Eddie. Többet nem tehetek. -szólt együtt érzően- Miután kifaggattam Bryant, értesítelek tűzlevélben.
-Köszi mindent, Emma. -megöleltem és csalódottan elindultam a kijárat felé. Forró levegővel töltöttem meg a tüdőmet, lágy szellő simogatta szőke hajamat. Nem tudtam kiverni a fejemből Laura szavait. Igaza van. Csak az időmet vesztegetem Celina felkutatásával, mindeközben egyre több démon lép be világunkba. A démonölésre születtünk és mást nem helyezhetünk előtérbe. De mégis.. muszáj megtudnom ki ez a lány. Régen toborozták a látás képességével rendelkező mondénokat, mert a Sötét Háborúban árnyvadászok százai haltak meg. Mostanra ez feledésbe merült, mert sok árnyvadász született akkoriban, amikor én is, így elegendő katona van jelenleg. Valami módon meg kell találnom ezt a lányt, csak a történetét szeretném meghallgatni.
Gondolkodás nélkül berohantam az Intézetbe, kis híján nekiütköztem Juliannek, aki épp kilépett volna az ajtón. Épp hozzá siettem...
-Julian! Elkérhetem... a... kocsidat? -zihálva, adrenalinnal megtelve éreztem magam.
-Vidd csak, itt a...-be sem tudta fejezni, kikaptam a kezéből a kulcsot és rohantam a kocsihoz. Csodálkozva nézett utánam, egy pillanatra megtorpantam -Köszi!- ennyit szóltam és mentem tovább.
Beültem a kocsiba és elszáguldottam. Árnyvadászoknál a jogosítvány-korhatárt levitték 16 éves korra, így idén levizsgáztam. A vezetés számomra szabadságérzet, semmi határ nincs előttem, csakis a száguldás. Nem volt túl hosszú út Malibutól Pacific Palisadesig, a kocsit leparkoltam egy bevásárlóközpont parkolójában és elsétáltam egy közeli parkba. Elsősorban elmélkedni jöttem ide, megnyugtató a gondolat, hogy nem lehet túl messze Celina. Egy rothadó padra telepedtem le, amit a tűző nap az évek alatt kiszárított. Pont úgy éreztem magam, mint az a szerencsétlen pad. Régen szép és új volt, lefestették, tisztogatták és vigyáztak rá. De az évek múlásával idősebb lett, rongálták és a nap elszívta minden élettel teli erejét. Én régebben kedves, jólelkű srác voltam, de miután elragadták tőlem a szüleimet, azóta a lelkem pont úgy rothad szét, mint a pad, amin ülök.
Hirtelen egy hallucináció tárult elém. Celinát láttam, ahogy szalad, könnyek hullnak szemeiből és meg sem áll. Megráztam a fejem, a nap szemeimbe sütött és elhomályosult a látásom.
-Jézusom! -kiáltott fel. -A frászt hoztad rám. -zihálta. És valóban könnyek csillogtak kék szemei alatt.
-Szia -egyszerűen fogalmam sem volt, hogy mit mondjak -ne haragudj, amiért hajnalban faképnél hagytalak. -gondoltam, kedvesen kéne kezdeni...
-Te ne haragudj, amiért olyan ocsmány dolgokat vágtam a fejedhez, holott megmentetted az életemet. -nézett rám csillogó szemekkel.
-Te sírtál. -állapítottam meg. Nem vagyok a szavak mestere, jobban szeretem leírni a gondolataimat, ott nem kell félnem, hogy rosszat mondok vagy megsértek bárkit is.
-Hát... hosszú történet. -nyugtázta. Szóval nem akarja elmondani miért szomorú. Nos, kiszedem én belőle.
-Leülünk beszélgetni? Ennyivel tartozol nekem! -villantottam rá egy biztató félmosolyt.
-Azzal a feltétellel, ha nem vagy sorozatgyilkos és biztonságban tudhatom magam melletted. -mosolygott vissza félénken.
-Nálam biztonságosabb embert az egész világon sem találnál. -kacsintottam. Szeret incselkedni. Néhány mondat alapján kiismerem az emberek tulajdonságait. A gesztusokat és szavakat kell figyelni elsősorban. Leültünk egymással szemben egy közeli padra és kezdtem a faggatást.
-Mesélj az életedről, kérlek. -nehéz nem túl tolakodónak tűnni egy ilyen témával kapcsolatban. -Bennem megbízhatsz.
-Rendben. -tekintetét az asztal közepére szegezte - Nagyon kicsi voltam, amikor anyu meghalt, csupán 3 éves. Beverly Hillsben éltünk, gyönyörű volt a kilátás, a gazdag negyed paradicsoma közepén állt a hatalmas villánk. Miután anyukám elment, apu eladta a házunkat és ide, Pacific Palisadesre költöztünk. Onnantól kezdve nem volt szeretet a családban, sokat voltam egyedül és magányos. Nagyszüleimről sosem beszélt apu, testvére nincs, így ketten maradtunk. Gyermekkoromban rátaláltam Trixiere, aki a mai napig legjobb barátnőm. Sokat voltam náluk, gyakran ott is aludtam. Ők vették meg a villát, ahol ezelőtt éltünk. Mindig otthonosan érzem magam náluk. Igazából...más most nem jut eszembe.
-Édesanyád családjáról sosem hallottál?- próbáltam rávezetni a fontosabb részletekre.
-Nem. Állítólag még születésem előtt meghaltak anyukám szülei. Még egy fénykép sincs róluk. -az arcáról leolvastam valamiféle elnyomott fájdalmat és keserűséget. Együtt érzek vele, hiszen egy cipőben járunk. Habár az egyik nagymamám él és pár havonta meglátogat, de anyu halála óta teljes szívfájdalommal küzd. Segít amiben csak tud és szeret. Több nem is kell.
-Most te jössz. -húzta fel jobb oldali szemöldökét.
-Tessék? -meglepődtem, mert a környezetemben mindenki ismeri a sztorimat, így furcsa, hogy valaki tudni akarja, mi is történt velem.
-Mesélj magadról. -kezén megtámasztotta az állát és kíváncsian méregetett.
-Nem igazán.. nem kéne tudnod.. -ránéztem, de a várakozó tekintet átváltott dühössé, így végül megadtam magam. -6 éves koromban a szüleim és apám harcostársa elindultak egy küldetésre, de haza már nem tértek. Apám harcostársának férje nevelt fel a két fogadott bátyámmal együtt. Brooklyn az otthonom, szeretem New Yorkot, bírom a lüktető, nyüzsgő várost. Ott sosem lehet unatkozni, főleg, ha bulikról van szó. -mosolyodtam el, mert eszembe jutott a múltheti esemény, ahol úgy gondoltuk, hogy poén kipróbálni egy tündérektől kapott port, amit orron kell felszívni. Pár perc múlva a Brooklyn hídon rohangáltam kék estélyiruhában és kérdezgettem mindenkitől, hogy hová tűnt az üvegcipőm. Pedig annyiszor felhívta Cristina a figyelmünket, hogy ne fogadjunk el tündérektől semmit, mert abból jó nem származik. Nos, Herondaleként alap, hogy fittyet hányok a szabályokra.-Sajnálom, ami a szüleiddel történt. -nézett a szemembe szomorúan.
-Nem kell sajnálni, nem te tehetsz róla. -ezt sosem értem meg az emberekben. Miért sajnálnak egy olyan dogot, amiért nem ők a felelősek?
-Miért szólítottál le az imént? -tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. -Van egy megérzésem, hogy nem a bocsánatkérés miatt és azt sem véletlen, hogy épp itt vagy.
-Figyelj. Nézd csak -felhúztam fekete harci öltözékem ujját -látod a fekete jeleimet?
-Hát persze, hogy látom, nem vagyok vak.. -de pimaszságból jeles vagy, gondoltam magamban.
-Tudod mit jelent ez? Rendelkezel a látás képességével. Ezért akartam rólad megtudni néhány dolgot, hátha kiderül milyen természetfeletti lény vére csörgedezik az ereidben. -arcvonásai zavarossá rendeződtek át, majd hitetlenül nézett rám.
-Van valami furcsa tulajdonság a testeden? -tündéreknek általában van valamiféle testi eltérés. Kieran Királynak és Marknak például hegyesek a füleik.
-Öhm...nincs. -elpirult. Ilyen aranyos elpirulást még sosem láttam. -Hogy kérdezhetsz ilyet? -próbálta menteni a menthetőt, de a tény, hogy zavarba hoztam, már menthetetlen.
-Meg szeretném tudni ki és mi vagy. Esetleg te nem? -arroganciámat nem tudtam elrejteni. Hozzám nőtt az évek alatt. Celina elgondolkodott eközben, majd pár pillanat elteltével így szólt: -Celina Wright vagyok, ember, aki megakarja találni az édesanyja gyilkosát. Senki és semmi nem állhat az utamba. -jelentette ki magabiztosan, eltűnt a pironkodó, félénk lány és a határozott, céltudatos énje tört felszínre.
-Ne aggódj -szóltam halkan, megnyugtató hangnemben -ha rajtam múlik, fény derül az igazságra. -arca kemény vonásai ellágyultak és őszinte mosoly ült ki az arcára.